> #fiú , #párkapcsolat , #lány , #vélemény > A lányok miért inkább a "rossz fiúkhoz" húznak?
Névtelen
jún. 19, 2020

A lányok miért inkább a "rossz fiúkhoz" húznak?

Sziasztok!

Eddig én nem nagyon hittem ebbe a jófiú-rosszfiú dologba, mert szerintem nem ezen alapszik, hogy ki kihez húz, vagy ki kibe szeret bele. 21 éves vagyok, egyetemista és nekem a szüleim szerencsére nagyon jó értékeket adtak át. Maximálisan tisztelem a nőket, hiszek az udvariasságban, a kedvességben. Középiskolában volt egy barátnőm, de az csak olyan diákszerelem volt, érettségi után vége is lett. Azóta nem volt időm a szerelemmel foglalkozni, Egészen addig ameddig meg nem ismertem egy lányt. (Az egyik családi barátunk unokahúga) Sok jót hallottam róla előtte is, de amikor egy ilyen nagyobb családi összejövetelen megismertem, szinte megfogott azonnal. Mosolygós, kedves, nagyon okos, és gyönyörű. Sokat beszélgettünk, nekem úgy tűnt, hogy jól kijövünk. Még aznap este számot is cseréltünk, és később beszéltünk telefonon, elhívtam egy kávéra. Igent mondott, én meg örültem mint majom a farkának hiszen ez azt jelentette, hogy ő is szimpatizál velem és esetleg kialakulhat majd a későbbiekben valami közöttünk. Aztán nekem vizsgáim voltak, ő dolgozott így kicsit csúsztak a dolgok, de közben végig beszélgettünk messengeren és egyre jobban megszerettem, már nagyon vártam a találkozót, csak mivel nem egy városban élünk, így nehezebb volt megoldani. úgy alakult, hogy egy hónappal ezelőtt tudtam ismét hazamenni a szüleimhez és akkor tartottunk megint egy olyan családi-baráti összejövetelt, ahova jött a lány is. Már vártam hogy újra láthassam, valamikorra utána terveztem a kettesben találkozást is, de sajnos nem egyedül jött. Egy pasival aki lehetett vagy 25. Magas kigyúrt, kivarrt és sütött róla hogy az az igazi bunkó, aki nem tisztel senkit, és semmit maga körül. Aki manipulál, játszik. Nem tudtam leplezni mennyire meglepődtem, mert nekem a lány egy szóval sem említette hogy közben lett barátja (de még milyen) mégis beszélgetett velem, és a kávézásban is benne volt. Egész este nézhettem őket, ahogy együtt vannak de aztán amikor alkalmam nyilt rá félrehívtam és rákérdeztem, hogy ez most tulajdonképpen mi. Aztán közölte, hogy én értettem félre, ő barátságnál többet soha nem gondolt a kapcsolatunkba, mert kedves vagyok, aranyos de nem az esete. Inkább kell neki ez a "sötét" fazon, akinek mint később kiderült azért van híre a városban. Büntetett előélet, stb....

Itt volt az a pont, ahol teljesen összezavarodtam. Miért jobb egy ilyen csávó? Akivel bizonytalan minden, aki bűnöző, aki rossz. És véletlenül sem azt mondom, hogy tökéletes vagyok, fényezni sem akarom magamat, de hiszem, hogy én sokkal többet tudnék neki nyújtani. Mert tudok tisztelni, nem verem át, és képes vagyok biztonságot nyújtani azzal, hogy nem kell félni, melyik pillanatban csukják rám a börtönnek az ajtaját. Mégis ő kell neki.

Hetekig őrlődtem, kerestem a lehetséges okokat, de egyszerűen nem értem. Miért jobb a bizonytalan rossz, mint a biztos jó?

1990 megtekintés
1990 megtekintés

2 válasz

Sorrend
Névtelen
jún. 19, 2020

Szerintem vagy a hatalmat szeretik mellette, vagy azt, hogy a lány miatt képes normálisan viselkedni

0
T
Török Viktória
jún. 19, 2020

Nekem, mindig is olyan srácok jönnek be mint amilyen te is vagy. Sajnálom, de jön aki maradni fog és úgy szeret ahogy vagy. 😊

0

Hasonló kérdések

×
Névtelen





© 2024 - Quanswer