> #kutya , #állattartás , #alvás > Álmában a kutyám rángatózik, miért van ez?
Névtelen
júl. 7, 2020

Álmában a kutyám rángatózik, miért van ez?

Van egy kiskutyám. Első kutyás vagyok, előtte csak kint volt az udvaron egy eb a szüleimnél, nem foglalkoztam vele sokat. Most egyedül élek és lett egy kiskutyám, hat hetesen került hozzám, pont az elválasztás után. Lehet, hogy korai volt még, de a testvéreit már öt hetesen odaadogatták, mert a család hamar meg akart tőlük szabadulni. Nekem az utolsó kislány jutott, akit valakik már egyszer visszavittek. Úgy éreztem, annek ellenére bele kell vágnom, mert 10 évig vártam arra, hogy megengedhessem magamnak anyagilag és időm is legyen vele foglalkozni. Nem kis feladat, hiszen folyamatos törődést, tanítást és fegyelmezést követel a kutyanevelés. Még kutyaiskolában nem voltunk, mert most lett 14 hetes. A kötelező oltásai megvannak mind. Majd most keresek egy rendes sulit, és akkor elviszem heti pár alkalommal, javában azért, hogy én tanuljak, ezt is meg kell tanulni, hogyan neveld következetesen a kutyádat. Velem lakik a lakásban, de az elejétől fogva nyugodtan viselkedik egy kiskutyához képest. Nap közben is szokott aludni amellett, hogy nagy előszeretettel rág meg bármit, amit nem pakolok el, így rendet kell tartani a kölyök mellett. Megfigyeltem az elmúlt hetekben, amellett, hogy egyre kevesebbet alszik nap közben és éjjel egyre többet, amikor szunnyad, akkor néha rángatózik. Álmában mintha valami féle enyhe rohama lenne, úgy néz ki a dolog, és nem tudom ezt hova tenni. Akkor szokott inkább ez lenni, amikor aktívabban telik a napunk, megyünk valahova, és utána. Tanácsok?

1122 megtekintés
1122 megtekintés

6 válasz

Sorrend
Névtelen
júl. 7, 2020

Nincs a kiskutyának semmi rohama. Az emberek is szoktak álmodni, és a kutyák is, ennyi az egész

2
Névtelen
júl. 7, 2020

Igaza van az előttem szólónak. Az alvás, amikor eléggé mély és a kutya is álmodik, akkor önkénytelenül is elkezd mozogni. Az én golden retrieverem morogni és ugatni is szokott.

2
N
Nagy Tímea
júl. 7, 2020

Az én szuka kutyusom öt hónapos, és szinte minden nap álmodik valamit. Amikor nagyon aktív és szinte már szalad alvás közben fekve, akkor fel szoktam kelteni,

2
Névtelen
júl. 7, 2020

Ha tényleg rohama lenne, akkor látnád rajta, hogy ébren is zavarodott vagy letört, nem játszik úgy, nem szívesen mozdul ki, nehezen áll fel, fáradt folyamatosan, bágyadt és nincs olyan étvágya. Ha ilyesmit veszel észre és a tünetek stimmelnek, akkor menjetek el állatorvoshoz. Máskülönben nincs semmi baja.

1
Névtelen
júl. 7, 2020

Álmodik, megéli a napi kalandokat

2
Névtelen
júl. 7, 2020

Semmi baja!

Az enyém is rangatózik álmában,még vakkantgat is. Nagyon cuki. ❤️ Álmodas közben az ember is néha megmoccan.

2

Hasonló kérdések

×
Névtelen





© 2024 - Quanswer