Beleszerettem a főnökömbe, mit tegyek?

Beleszerettem a főnökömbe, mit tegyek?

Körülbelül 4 hónapja kezdtem el dolgozni egy szórakozóhelyen mint pultos. Nem túl nagy hely, nem túl népszerű ezért kevesen vagyunk mint alkalmazottak és az első 3 hétben azt sem tudtam ki a főnök, sosem láttam mert nem szokott ő bejárni, csak övé a hely és ha gond van csak telefonon tudtuk intézni, és azt is csak a kollégám intézte mert ő ismerte, én meg nem. Mindegy. A lényeg hogy úgy a negyedik hét fele benézett hozzánk, és hát a szám is tátva maradt úgy szépen fogalmazva. Tipikus 10/10 - es srác, erős, tekintélyes megjelenése van de ennek ellenére közvetlen és jó fej. Mondta hogy örül hogy ott dolgozok és jó hogy személyesen is találkoztunk, majd kb ennyi volt, elment. Utána pár hétig megint nem láttam, de aztán egyre sűrűbben járt be ha dolgoztam és most már szinte minden második este itt van. És a helyzet az hogy nagyon belezúgtam. Szó szerint remegnek a lábaim ha a közelébe vagyok, múltkor pl majdnem ledobtam az italokkal teli tálcát amikor elsétált mögöttem. (A pult mögött van az ilyen irodaszerűsége) Éjjel szinte alig alszok folyamatosan csak arra gondolok hogy mi lenne ha, meg stb. Komolyan mint egy szerelmes tinilány, úgy érzem magam. Persze ő semmi jelét nem mutatja hogy ugyanúgy érezne mint én és senkinek nem is mondtam hogy érzek, nem akarom elszúrni vagy ilyesmi bár amúgy sem hiszem hogy lenne esélyem nála. De a kérdés. Ezzel mit tudok kezdeni? Szeretem a munkámat, nem akarok elmenni innen de az nem normális hogy ha bent van nem tudok koncentrálni egyáltalán. Mit csináljak szerintetek? Van erre valami "gyógymód"? 22/L A srác egyébként 26 éves
quanswer.com