> #emberek , #koronavírus > Megérdemelte az emberiség a koronavírus betegséget?
Névtelen
márc. 23, 2020

Megérdemelte az emberiség a koronavírus betegséget?

Elgondolkodtató gondolatsort osztott meg Rashed Adel orvos a Facebook oldalán:


“ Az emberiség pontosan azt a betegséget kapta, amelyikre szüksége volt.


Már nem értékeljük az egészséget, ezért kaptunk egy betegséget, hogy megértsük - az egészségünkkel foglalkoznunk kell!


Már nem értékeljük a természetet magunk körül, ezért kaptunk egy betegséget, melynek köszönhetően keveset tudunk a természetben tartózkodni.


Már elfelejtettük, hogyan kell családként élnünk, ezért kaptunk egy betegséget, amely bezárt minket az otthonainkba, hogy megtanuljunk ismét családként élni.


Már nem tiszteljük az időseket, ezért kaptunk egy betegséget, amely emlékeztet az ő esendőségükre.


Már nem értékeljük az egészségügyi dolgozókat, ezért kaptunk egy betegséget, amely emlékeztet minket a pótolhatatlanságukra.


Már nem tiszteljük a tanárokat, ezért kaptunk egy betegséget, amely bezárta az iskoláinkat, melynek köszönhetően a szülők próbálják tanítani a gyermekeiket.


Azt gondoltuk, hogy mindent megvehetünk, mindenhol ott lehetünk, azzal és akkor amikor csak akarunk, ezért kaptunk egy betegséget, amely megmutatja, mennyire nem természetes és magától érthetődő is mindez.


Szabadidőnket bevásárlóközpontokban töltöttük, ezért kaptunk egy betegséget, hogy megértsük, a boldogságot nem lehet megvenni.


Nagyon sokat foglalkoztunk a külsőnkkel, hasonlítottuk magunkat másokhoz, ezért kaptunk egy betegséget, amely maszkkal takarja ez az arcunkat, hogy megértsük, a valódi szépség nem ott rejtőzik.


Azt gondoltuk, a Föld urai vagyunk, ezért kaptunk egy betegséget, hogy ez az apró láthatatlan kórokozó megszelidítsen minket.


Ez a betegség nagyon sok mindent elvesz tőlünk, ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy újból észrevegyük, hogy mi az igazán fontos az életben.


Sajnos olyan betegséget kaptunk, amelyik pontosan ránk van szabva....”


A cikk alatt írjátok meg, mit gondoltok erről, majd osszátok meg, hogy mindenkihez eljusson!

32886 megtekintés
megerdemelte-az-emberiseg-a-koronavirus-betegseget
32886 megtekintés

51 válasz

Sorrend
C
Csilla Andrea Pálfi-Szilágyi
márc. 23, 2020
Teljes mértékben egyetértek! Igen! Jönnie kellett valaminek, hogy lassítsunk, átértékeljünk, tiszteljünk és őszintén szeressük!
2
É
Éva Honfi
márc. 23, 2020
Sajnos nagyon igaz! :(
1
Névtelen
márc. 23, 2020
Teljesen igaz ami ide le van irva feketén-fehére. De remélem midenki elgondolgozik rajtra😔😔aki el olvasa😊😊
1
P
Pocsai Bertalan
márc. 23, 2020
A természeti válasz a kizsákmányolásra...!
0
R
Ruszkainé Piroska
márc. 23, 2020
Sajnos ez igy igaz!! El szállt az emberiség magától.
0
M
Maróti Ferencné Ibolya
márc. 23, 2020
Sajnos ez a nagy igazsag
1
Névtelen
márc. 23, 2020
Sajnos ez így van!!!
0
P
Panni Szabóné
márc. 23, 2020
Nagy igazság!! MInden sorával egyetértek!! Senki nem törődött a másikkal ! Nem ért rá a másikkal együtt lenni! Most a bezártságban, egymásra van utalva az emberiség!!
0
J
József Zólyomi
márc. 23, 2020
Úgy ahogy mondja! Csillagos ötös a megfogalmazása!Viszont akik még ebből is hasznot akarnak húzni, lázsd a csillagos árakat egyes termékeken, az remélem a járványal együtt eltünik a föld színéről, mert az ilyen patkányok még a levegőt sem érdemlik meg!!!!!!!!
0
Névtelen
márc. 23, 2020
Ez pontosan így van.
0
K
Kiss Mónika
márc. 24, 2020
Sajnos nagyon igaz! De hiszem hogy a Mindenható meg szabadít minket!
2
Névtelen
márc. 24, 2020
Nagy igazság ez
0
Névtelen
márc. 24, 2020
Sajnos ez ìgy van!
0
K
Katalin Tóth
márc. 24, 2020
Elgondólkoztató !
0
E
Edit Oberfrank
márc. 24, 2020
Nagy igazság,és elgondolkodtató!
0
J
Józsefné Lajkó
márc. 24, 2020
Ez pontosan így van, csak annyit tennék még hozzá, hogy ha rövidesen túl szeretnénk lenni rajta, akkor össze kell fognunk. Sajnos ezt is tanulnunk kell!
1
I
Ilona Nagy
márc. 24, 2020
Sajnos az emberek ebbel sem tanúknak!
0
E
Eva Sapira
márc. 24, 2020
Eggyett ertek minden szoval a cikkben.Bar olyan szemelyek fulehez is el erne,akik valoban felebredhetnenek a valodi ,leirt igazsaghoz.Es megszivlelnek a leirtakat.
0
S
Szabó Sándor
márc. 24, 2020
2 hónap után pedig jön a Káosz miatti háború .
0
E
Ella Solymosi
márc. 24, 2020
Így van ! Vajon azok akik úgy élnek,hogy ledegradálni,sárba tiporni, megfojtani egy kanál vízben most elgondolkodnak ??????????????????????????????
1
Névtelen
márc. 24, 2020
Aki elhiszi ,hogy a mindenható megszabadít a járványtól ,/tisztelem a másik hitét / , ott már "agy baj van ! "
-2
M
Melinda Balassa
márc. 24, 2020
100%- igy igaz!!!
0
E
Erzsébet Berneczei
márc. 24, 2020
Érdem vagy sem/ nem tisztem megítélni. De hogy lecke/ az biztos. Hogy szükséges/ az is egyértelmű. Értékvesztett világban élünk. Ami a cikkben olvasható/ az elsőtől az utolsóig helytálló. Talán egy jó és boldog világot építhetünk fel a romokból.
5
H
Hamzo Eniko
márc. 24, 2020
Tökéletesen megfogalmazott gondolatok. Minden szava igaz. Már nagyon ránkfért az ébresztő.
1
D
Debreczeni Lajos
márc. 24, 2020
Sajnos nagyon igaz, de mindent megkell tenni, hogy a lehető legkevesebb áldozattal jöjjünk ki ebből a harcból.
0
L
Ladislav Baraňovský
márc. 25, 2020
👍👍👍sajnos félelmetes igazság a mai ember élethez a földön...
0
V
Virág Ilcsi
márc. 25, 2020
Az érvek igazak és helytállóak. Azonban nem gondolnám hogy az a sok -sok ezer ember aki meghalt most a virús szövődményében megérdemelte a szenvedést és legfőképpen a halált.
0
K
Katyusa Lajosné Reszegi
márc. 25, 2020
Sajnos sok igazsag van benne sok mindennel eggyet ertek, de azt szeretnem le irni, most nagy szuksegvan az ossze fogasra amt tudunk, ugy az oregek, mint a fiataloknak BE KELL tartani es reméljuk minel hamarabb tul lesszunk ezen az ismeretlen viruson, Hiszen nem tudhatjuk, hogy ki mikor hol fertozodik meg es ha nemfogadunk szot tovább adjuk. Ezt mar sokan el mondtak , azert irtam én is le, hogy amannyire lehet mindenkifogadjon szot, hogy minél hamarább tul legyunk ezen a nehèz hejzeten, minel kevesebb áldozat....legyen bele ertve magamat is . Minden reggel ugy kelek fol, hogy abban remenykedem hogy minel hamarabb vége lessz.
1
O
Orbánné Gacs Ilona
márc. 25, 2020
Szó szerint igaz! Feketén fehéren!!
2
M
Manolescu Maria Ileana
márc. 25, 2020
Sajnos túlléptük a határt.Szeretnem megérni hogy legyőzzük ugyanis 75éves vagytok.
1
V
Vatai Éva Schererné
márc. 25, 2020
A járvány elmultával hol fogjuk folytatni?Ahol abbahagyjuk, vagy inkább ujrgondoljuk.
1
Névtelen
márc. 25, 2020
Remélem pár hónap múlva nem felejtjük el mi is törtent!! De ha meg is,akkor ujra vissza tér de durváiban.Most legyünk hálásak hogy csak ennyi. 🙏❤
2
S
Szilveszter Sly Gombos
márc. 25, 2020
Ki és miért csinálta ez a vírust? Ezen senki nem gondolkozott még el? Minden vírus MESTERSÉGES!!!!
0
E
Erika Ladányi
márc. 25, 2020
Ez így igaz. És el kellene rajta gondolkozni.
1
S
Sandor Kis-balazs
márc. 26, 2020
Azt kaptuk amit tettünk az élő Földel kiírtottuk az őserdőket tönkre tettük a tüdejét a Földnek! Van e méltóbb figyelmeztetés a bűnösöknek mint az amit tettek azt kapják vissza !! A következő a vesét fogja megtámadni és tudjátok miért? A folyókért a tengerekért az óceánokért a tavakért !!A logosz törvénye a teremtés törvénye!!
4
M
Marton Kulcsar
márc. 26, 2020
Igen ez valóban a mi érdemünk de azért ISTEN nem könyen mond le rólunk még egy kicsi idő azért elfog telni
3
P
Pál Erzsébet Zsuzsi
márc. 26, 2020
Igaz igaz igaz! Mű emberek, mű hajak, mű körmök! Itt van egy élő bolygó, és mi elpusztítjuk, mert mindenki önző és csak a saját érdekeit nézi, igen megérdemelte az emberiség ezt a vírust, és aki túl akarja élni, az túl is fogja élni! 😊 Vigyázzunk egymásra, szeressük a természetet, óvjuk, védjük ezt a gyönyörű bolygót, mert ez egy ritka kincs amit pénzzel nem vehetünk meg! Nekünk gondolkodó lényeknek kell tenni érte, hogy még nagyon sokáig élő bolygó legyen ez a föld, amit úgy szeretünk 💕♥️💕mindenki vigyázzon magára, szeretteire, a természetre, és ennyi.... 👋
2
M
Mariann Martiny
márc. 26, 2020
Ez egy figyelmeztetés meg kell változunk ha nem vége a világnak Amit leirtak mind igaz Ha ezt tuléltük talán megváltoznak az emberek rájjövünk hogy sok mindent rosszul csinaltunk
1
J
József Gáspár
márc. 26, 2020
Meggodolkoztató az egész emberiség számára. Az ember nem ura a termmészetnek, nem uralhatja, nem változtathat meg kénye, kedvére. A természetet az emberiség kell hadja élni, ne avatkozzon bele, ne akarja megváltoztatni. Ez a láthatatlan ellensége az emberiségnek azért jelent meg, hogy Megállj-t parancsoljon. Eddig és Ne tovább!!! Az emberiség nagyon elhitte magát. Változtatni kell a viselkedésünkkel, becsüljük meg egymást, szeressük egymást. "Szeresd felebarátodat, úgy mint önmagadat!", Krisztus tanítása szerint az evangélium ezt tanítja. Vigyázzunk egymásra!
1
E
Erzsi Fehér
márc. 26, 2020
Nagyon igaz minden sora.
0
I
Ildikó Puklérné
márc. 26, 2020
Az biztos hogy valamire figyelmeztetett bennünket ez az egész de meg nem érdemel tük viszont úgy gondolom hogyha ez az egész lecseng szerencsésen és remélhetőleg minél előbb az emberek gondolkodásmódja is megváltozik De még így is lesznek kivételek
0
H
Hajnalka Braunmüller
márc. 26, 2020
Nagyon is igaz és elgondolkodtató.
0
Névtelen
márc. 26, 2020
:( Aki már temetett a koronavírus miatt, annak az ilyen filózások nem igazán mondanak semmit..
0
E
Edit Pusztainé
márc. 27, 2020
Főleg a vezetőinknek, a politikusoknak, a pénz embereknek szól ez a figyelmeztetés. Elképesztő, hogy a kormányokban nincs öszhang, megértés, bölcsesség és összetartás. Ezt látva mit várunk az egyszerű polgároktól. A pénz emberek, pedig ne hajkurásszák az élvezeteket, mert Isten azért adta a gazdagságot nekik, hogy segítséget nyújtsanak a rászorulóknak. Az egyedül élő idős embereket sajnálom, hogy hónapokig egyedül kell a lakásban élniük, szeretteik nélkül, akiknek van kertje azok viszonylag jobban tudják ezt túl élni Isten nagyon bölcs, mert meg tudja állítani azt, hogy rossz irányba megyünk, bár ez a gonosz terve volt, hogy az emberiséget ki irtsa, de a Jó atyánk tud ebből is jót kihozni.
0
M
Mária M. Csósza
márc. 28, 2020
Nagyon hasonlóan gondolom. Az emberiség kihívta maga ellen a Sorsot. És nekünk kell alázattal meghajtani a fejünket. És a "szabadakaratos" embernek engedelmeskedni kell az előírt rendeleteknek a saját jól felfogott érdekében. Ja. És változni kell! Van felettünk Valaki, körülöttünk meg a Természet melyet ajándékba kaptunk!
0
K
Károlyné Rajna
márc. 28, 2020
Minden szavával egyet értek. Imádkozom, hogy tanuljon mindenki belőle-
0
F
Ferenc Teremi
márc. 28, 2020
Tedd meg, amit a helyzet megkíván, de ne aggódj. ........ bízz benne, hogy az Ő szeretete örökké tart. Ha ezt teszed, akkor Isten a csatamezőt az áldások völgyévé fogja tenni.(Krónikák 20:25,26). Ha ezt a megpróbáltatást túléltük, reménykedjünk abban, hogy a felsorolt hibáinktól megszabadulunk, és egy emberibb, egymást megbecsülő, békésebb világot építhetünk magunk körül!
0
S
Sánta József
márc. 29, 2020
Van benne igazság! De nem teljesen ez az igazság. Szerintem ez lehet az. Ez egy biológiai fegyver! Ez az írás körülbelül 2 éve született Csak most ért be. https://vilagfigyelo.com/6-milliard-ember-eltorlesere-adtak-parancsot-vilmos-herceg-elszolta-magat-az-agenda-21-protokoll-kapcsan/?fbclid=IwAR2Oa2gk3j12NgBXAz7FpTm9fVZOWwSmDRGMjoTNsf7plK9fLR04H1BUAOI
0
A
Andrea Petrik
márc. 30, 2020
Így igaz!!
0
Névtelen
márc. 31, 2020
A nagy igazságok a nehéz percekben, fáradságos,szűkös hétköznapokban születnek meg. Legyünk elégedettek mindennel! Csak szerényen, s tiszteljük a 'holnapot!! Derűs, szép napot! Oxylant
0
Névtelen
jún. 15, 2020

MILYEN IGAZAK A SZAVAI...

0

Hasonló kérdések

×
Névtelen





© 2024 - Quanswer