> #gazdaság , #vakcina , #koronavírus , #járvány > Nincs vakcina de nem lehet egész évben leállva a gazdaság. Akkor hogy fogunk kimászni ebből?
Névtelen
ápr. 5, 2020

Nincs vakcina de nem lehet egész évben leállva a gazdaság. Akkor hogy fogunk kimászni ebből?

Azt olvastam, ha sikerül is a kutatóknak vakcinát előállítani a koronavírus-fertőzésre, az legjobb esetben csak 1 év múlva lesz elérhető. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy egy évig nem számíthatunk védőoltásra, de akkor hogyan mászhatunk ki ebből? Milyen forgatókönyvek lehetségesek?


Az első elmélet szerint nyáron lelassulhat a járvány terjedése, ekkor lazítanának a kijárási korlátozáson, hogy a gazdaság ne omoljon teljesen össze, de ősszel újra támadni kezdene a betegség, akkor megint szigorításokra kellene számítani.


Egy másik elképzelhető megoldás lenne kiengedni az immunis embereket, az erős, egészséges embereket visszaengednék dolgozni és hagynák élni a hétköznapjaikat. A krónikus betegeket, idősöket pedig otthonmaradással védelmeznék. Az egészséges emberek valamilyen bizonyítványt kapnának, amivel kijárhatnak. Ha az emberiség 60 százaléka immunis lenne, akkor már ki lehetne lábalni valahogy.


Harmadik lehetőség kivárni, míg a megfertőződések száma nagyon alacsony lesz és a megmaradt eseteket szigorúan elszigetelik és szigorúan megjelölik a karantén alá helyezendő területeket. Egyes vélemények szerint ez a megoldás lenne legkedvezőbb a gazdaságra nézve, mert nem kellene a teljes országot leállítani.


A negyedik lehetőség, ha az orvostudománynak sikerülne kifejlesztenie egy megfelelő gyógykezelést.


Nektek mi a véleményetek, hogyan lehetne kimászni ebből a helyzetből? Ti melyik megoldást látnátok helyesebbnek?

4359 megtekintés
nincs-vakcina-de-nem-lehet-egesz-evben-leallva-a-gazdasag-akkor-hogy-fogunk-kimaszni-ebbol
4359 megtekintés

4 válasz

Sorrend
A
Anett Patuzzi
ápr. 5, 2020
Nyájimmunitással! A veszélyeztetett réteg maradjon ott amíg a vakcina elérhetővé válok, de mindenki más menjen vissza dolgozni!
2
Névtelen
ápr. 5, 2020
A kínaiaknál is a lazítás hozott újabb fertőzési gócot. A gazdaság ráér az egészség mindennél fontosabb!!!
-1
S
Sándor Viktor Bereczki
ápr. 5, 2020
A Svéd példát javaslom. Essünk túl rajta.
3
Névtelen
ápr. 13, 2020
Csak az a baj,hogy rengeteg ember vesztette már most el a munkáját.(Nem 7%!!,hanem legalább 50) A gazdaság ráér.Gondolom neked fix jövedelmed van.Az a baj,hogy enni is kell valamit! Az egészség a legfontosabb, de a kórházban fogadják az olyan embert aki vért köhög,mert csak a koronavírus.. Az eünek sosem volt még kevesebb dolga mint most.(nem az olyan kórházakra gondolok ahol tényleg van vírusos) El lehet gondolkodni hányan fognak meghalni azért,mert nem fogadták a súlyos betegségével a viccjárvány miatt. És hányan fognak nélkülözni,mert nincs munka.Ki van ez találva!
0

Hasonló kérdések

×
Névtelen





© 2024 - Quanswer