Névtelen
nov. 29, 2021

Vállfájdalom?

Jó napot kívánok péntek reggelre a bal vállam úgy megfájdult,hogy nem bírom megemelni.

Öltözködni is csak segítséggel tudok.Egyszerűen nem nyúlik hiába kenegetem és szedek rá erős fájdalomcsillapítót semmit sem használ.

Egy bizonyos ponton ha megnyomom óriási a fájdalom.24h.beteget ápolok itthon.A múltkor egyedül emeltem fel mert elesett és segítségem nem volt.Támaszkodott a botjára,de nem bírt a bal béna lábára ráállni ezért hónalj alatt felemeltem kb 80kg.

920 megtekintés
920 megtekintés

1 válasz

Sorrend
P
Péter Zalai
dec. 5, 2021
Hasonlóan jártam pár hete, de én még csak nem is emeltem. Az történt, hogy a csipőm alatt, a lábam tőből úgy elkezdett fájni, hogy fel se birtam emelni. Keservesen elbotorkáltam az orvoshoz, nála már a fájdalomtól szinte hullottak a könnyeim. Kaptam járókeretet. Érelzáródás nem volt, ahogy semmi magyarázat se rá. Kaptam fájdalom csillapitó injekció, és folyadék formában is. Ettől kb 1 óra után már annyira elmúlt, hogy haza tudtam menni. Otthonra is kaptam gyógyszert, ebből 3 alkalommal szedtem még be, azóta teljesen elmúlt. Gerinc sérvem van, az is egy pokol, hordok rá övet. Lassan ott tartok, hogy ki se tudok kelni az ágyból.
0
Kérdezz egy szakértőt
Tímea Nagy Kérdezz
Lovasoktató, Rendezvényszervező, Túravezető, Reklámszervező, Közgazdász
Eszti Hámori Kérdezz
Gépjárművezető Szakoktató
László Andalics Kérdezz
Teológus
Tóth Beáta Kérdezz
DSZIT terapeuta, Pszicho-Klub Vezető, Pszichopedagógus
Eszter Őri-Polyák Kérdezz
Családterapeuta, Párterápia, Tanácsadás, Pszichológia
Ferenc-Istvan Vigh Kérdezz
Szoftvermérnök, Szaktanácsadó
Balla Béla József Kérdezz
Testnevelés és Sport
Balogh Richárd Kérdezz
Microsoft tanácsadó, Kiadványszerkesztő, Webfejlesztő, Rendszergazda
Pásztor Szilvia Kérdezz
Megtakarítás és biztosítási szakértő, Pénzügyi tervező
Modelautoworld Kérdezz
Autószerelő
Andrea Walter Kérdezz
Védőnő, Szülésznő
Piroska Fehér Kérdezz
Tréner, Viselkedésprofil tanácsadó, Tanár, Life-Coach
Horváth Róbert Kérdezz
Online marketing, Keresőoptimalizálás, Fizetett hirdetések, Webanalitika
Zsolt Jankai Kérdezz
Fejlesztőpedagógus
Zettisch László Kérdezz
Digitális marketing és PR, Kommunikációs tanácsadó
Széll Ferenc Kérdezz
Hűtéstechnika, Klímatechnika
Dr. Martini Jenő Kérdezz
Orvos, Ügyvéd, Szülész-nőgyógyász szakorvos, Egészségügyi szervező szakorvos
Madaras Laszlo Kérdezz
Közösségi média szakértő

Hasonló kérdések

×
Névtelen





© 2023 - Quanswer