> #szülő-gyerek , #gyereknevelés , #gyerek > Vigyem oviba a gyereket?
Névtelen
júl. 20, 2021

Vigyem oviba a gyereket?

Most, hogy a koronavírus megbetegedés aránya lecsökkent és a számok napi 100 regisztrált beteg alatt vannak, arra gondoltam, visszaviszem a gyereket napközibe. Kivettem a felügyelet alól még a télen, majd tavasszal vissza engedtem, de mindenféle felsőlégúti betegséget elkapott, mi pedig együtt élünk a párom nagymamájával, aki 84 éves és cukorbeteg. A veszèlyeztetettség miatt inkább itthon foglalkoztam a gyerekkel a home office alatt, de neki is szüksége van a közösségre, ezért érdeklődöm, ki hogyan gondolja, vigyem-e oviba a gyereket szeptembertől?

133 megtekintés
133 megtekintés

2 válasz

Sorrend
Névtelen
júl. 22, 2021
Az elmúlt napok híradásai arra figyelmeztetnek mindenkit, hogy a koronavírus negyedik hulláma a delta-variáns kíséretében Magyarországot is eléri, ezért az átoltottsági arány növelését és a harmadik, azaz az emlékeztető oltás beadatását szorgalmazza a kormány. A jelenlegi szakértői vizsgálatok eredményei alapján, az itthon elért magas átoltottsági arány miatt a negyedik hullám habár hazánkban is lesúlyt, sokkal kisebb impakttal folyik majd le, mint az eddigiek. A delta-variás azonban az eddigiektől vehemensebb, súlyosabb tüneteket okozó vírustörzs, amely másfélszer ragályosabb, mint például az angliából származó alfa-infekció. Amennyiben az átoltottsági arány növekszik, és a harmadik oltás felvételét is megkezdi a lakosság, úgy az oktatási intézmények látogatása nagy valószínűséggel biztonságosabbá válik, mint az elmúlt három félévben. Talán újabb óvoda- és iskola bezárásokra sem kerül majd sor.
0
K
Klára Maráczi
júl. 25, 2021
Ha jönne a 4. Hullám, s otthon maradhatna, én nem vinném. Amúgyis az a sajnàlatos rendszer, hogy úgymond sajátjainkkal töltünk arànylag a legkevesebbet időt nap-nap után, ugye a munkaidő, meg a napi sacc 8 órás iskolàban, oviban való tartózkodás miatt.
0
Kérdezz egy szakértőt
Tímea Nagy Kérdezz
Lovasoktató, Rendezvényszervező, Túravezető, Reklámszervező, Közgazdász
Zettisch László Kérdezz
Digitális marketing és PR, Kommunikációs tanácsadó
Horváth Róbert Kérdezz
Online marketing, Keresőoptimalizálás, Fizetett hirdetések, Webanalitika
Ferenc-Istvan Vigh Kérdezz
Szoftvermérnök, Szaktanácsadó
Piroska Fehér Kérdezz
Tréner, Viselkedésprofil tanácsadó, Tanár, Life-Coach
Balogh Richárd Kérdezz
Microsoft tanácsadó, Kiadványszerkesztő, Webfejlesztő, Rendszergazda
Dr. Martini Jenő Kérdezz
Orvos, Ügyvéd, Szülész-nőgyógyász szakorvos, Egészségügyi szervező szakorvos
Eszter Őri-Polyák Kérdezz
Családterapeuta, Párterápia, Tanácsadás, Pszichológia
Pásztor Szilvia Kérdezz
Megtakarítás és biztosítási szakértő, Pénzügyi tervező
Tóth Beáta Kérdezz
DSZIT terapeuta, Pszicho-Klub Vezető, Pszichopedagógus
Modelautoworld Kérdezz
Autószerelő
Zsolt Jankai Kérdezz
Fejlesztőpedagógus
László Andalics Kérdezz
Teológus
Balla Béla József Kérdezz
Testnevelés és Sport
Eszti Hámori Kérdezz
Gépjárművezető Szakoktató
Madaras Laszlo Kérdezz
Közösségi média szakértő
Andrea Walter Kérdezz
Védőnő, Szülésznő
Széll Ferenc Kérdezz
Hűtéstechnika, Klímatechnika

Hasonló kérdések

×
Névtelen





© 2023 - Quanswer