> #isten , #családi-kapcsolatok , #istenhit , #vallás > Mit tegyek ebben a helyzetben a kamasz gyermekemmel?
Névtelen
szept. 4, 2020

Mit tegyek ebben a helyzetben a kamasz gyermekemmel?

Az utóbbi időben nagyon megváltozott a viselkedése, és kezdek érte aggódni, illetve tanácstalan is vagyok. Mi egy nagyon vallásos család vagyunk, és ebben a szellemben neveltem őt is. Eddig nem is volt ezzel probléma. Eljárt velünk templomba, este együtt imádkoztunk, és istenfélő életet éltünk. Azonban nyár közepe fele teljesen megváltozott. Most kezdte a végzős évét az iskolában, de nyáron eljárt dolgozni egy kis kávézóba, ugyanis mindig azt tanítottuk neki, hogyha szeretne valamit, azért dogozzon meg. Én arra gondolok, hogy a munkahelyén történt valami, ami megváltoztatta, de teljesen kifordult magából. Nem jár velünk templomba, sajnos emiatt nagyon sokat is veszekedtünk vele, hiszen az életünkben a hit a legfontosabb. Nem hajlandó étkezések előtt és este sem imádkozni, majd a minap a fejünkhöz vágta hogy Istenben hinni bolondság, és mi mind bolondok vagyunk. Nagyon megbántott engem is, és természetesen féltem őt, mert hit nélkül élni nem lehet. Gondoltam itt hátha valaki tud valami tipped adni arra, hogy vezessem vissza a helyes útra, illetve hogy mi válthatta ki belőle ezt a nagyon nagy dacot.

519 megtekintés
mit-tegyek-ebben-a-helyzetben-a-kamasz-gyermekemmel
519 megtekintés

1 válasz

Sorrend
C
Csaba Kaszas
szept. 6, 2020

Szia. Én csak a saját példámmal tudok "segíteni." Gyerek koromban mi is sokat jártunk hittanra, templomba,imaházba...de mivel gyerek voltam nem én döntöttem el,hogy én ezt szeretném e vagy sem. Mikor kicsit nagyobbak lettünk a tesómmal akkor már egyedül jártunk el,de idővel inkább csak elmentünk otthonról a közeli parkba és ott néztük a focit. Azóta csak a kislányom kereszrelőjén voltam templomban.

Ezzel csak azt akarom mondani,hogy ha ő nem akarja akkor ne erőltessétek rá a vallást mert meg fogja utálni és csak egy képmutató hívő lenne belőle. Hagyjátok,hogy ő döntsön miben hisz.

Remélem tudtam valamit segíteni.

Üdvözlettel:

Kaszás Csaba

0

Hasonló kérdések

×
Névtelen





© 2024 - Quanswer